NAT-tól tartok: érmetszés a földtudományokban

Az Új Nemzeti Alaptanterv (NAT-2012-2013) vitaanyagában több olyan a földtudományokat komolyan érintő elképzelés fogalmazódik meg, amely a hagyományos földrajzoktatás tématerületeit súlyosan csorbíthatja.
Az új alaptanterv egyik fontos összetevője, hogy a nevelés és az erkölcsi értékek hangsúlyozása mellett kiegészült az egyes műveltségterületek közműveltségi elemeivel, amelyek az életkori sajátosságoknak megfelelő beszélgetési témákat, magatartásmintákat, életvezetési szokásokat hivatottak közvetíteni, a klasszikus három iskolaszakasz (1-4., 5-8., 9-12. évf.) szerint.
A NAT 2012-2013 társadalmi és szakmai vitára közzétett tervezetében komoly viták várhatók egyes átalakítások miatt. A NAT tervezetének értelmében a földtudományok területén belül például olyan tudományterületek, mint a klasszikus elemi és felsős földrajzoktatás részét képező földtani, éghajlattani, természetföldrajzi stb. tematikák átkerülnének a közműveltségi tartalmak közé, ráadásul a korábbi „Földünk és környezetünk” műveltségi területéről az „Ember és természet” műveltségi területbe emelve azt.
"Nem mindenre a természet, az anyaföld tanít-e minket? A földnek szíve van. Aki ráborul s fülét odaszorítja közös tápláló anyánk barna testéhez, rejtélyes dobogást hall alant, mintha egy óriási kalapács tompa ütései volnának, száz mérföldnyire mélyen belsejében; a szíve dobogása az. A föld gondolkozik is. Gondolatai a virágok. (...) Mikszáth Kálmán
